Orr Piercing Gennyes

Nagyon régóta vágytam rá, hogy legyen; főleg azért, mert nem voltam megelégedve az orrommal, túl nagynak tartottam, és ettől vártam, hogy majd elfogadom. Így is lett. Ezt a következtetést abból vontam le, hogy el fogom fogadni így, mert a füleimmel is ugyan ez volt pepitában. Utáltam őket, volt, hogy összesen 9 fülbevalóm volt, mindet itthon csináltam, persze steril eszközökkel. És tádámm, elfogadtam őket :).

Szóval így határoztam el, hogy nekem márpedig kell orrpiercing. Bátor voltam -bár először úgy terveztem, hogy szalonban csináltatom- és magamnak akartam szúrni ezt is, gondoltam ugyanaz, mint a fülbevaló.

Mitől

Eddig minden szép és jó volt, megvettem a tűt, megrendeltem a piercinget, és neki láttam. Minden simán ment, már a tű is benne volt az orromban, amikor gondolkoztam, hogy hoppá, a piercing vastagabb, mint a tű. Akció lefújva! :D

Gy Néz Ki, Mint A Pattanás, De Nem Az! Sebészkés Lehet A Vége, Ha Piszkálod

Továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy nem megyek szalonba ( tudom, elég buta voltam, és makacs ), ezért az egyik ismerősöm csinálta meg nekem. Ez sem ment akadálymentesen, körülbelül 1, 5 órán át szenvedtünk vele, bár igazából nem fájt. Nagyon örültem amikor kész lett, és azóta is imádom! :)

Aki orrpiercinget akar csináltatni, azt ajánlom, hogy menjen el szalonba, ott 3 perc alatt fájdalommentesen elkészítik! :) ( Az ára változó, vidéken már 3500 Ft-ért is megcsinálják a szúrást piercinggel együtt )

Az ára 1600 Ft körül van, de nem kell belőle sokat használni, és tényleg hatásos. 7 hónapja megvan, és még mindig van benne.

Piercing Mánia Www.piercingmania.gportal.hu

Most bogyós végű pc van az orromba. Legelőször is ilyen volt, amikor szúrták, de az nem volt megfelelő, mert a végén a bogyó nagyon pici volt, így mindig kicsúszott a helyéről, és ügyelnem kellett rá, hogy mindig visszatoljam. Ebből is adódott, hogy nagyon sokszor kirántottam, egyszer el is hagytam ( kb. a 3. nap környékén, pech :D )

Ezt a fajtát szerettem a legjobban, nem kellett aggódnom, hogy mikor esik ki. Három negatívumot tudok felhozni. Az egyik a piercing berakása, nem tudom, lehet én vagyok béna, de nekem nagyon sokáig tartott belerakni és fájt is :D. A másik a piercing kivétele. A harmadik pedig az, amikor elfordul a piercing szára, zavaró lehet, és beképzelhetjük, hogy kilóg az orrunkból.:D

Kipróbáltam a spirál, másképpen csavaros orrpiercinget is. Azért tettem idézőjelbe, mert ugyan megrendeltem, és itt porosodik a polcomon, még sosem sikerült beleraknom az orromba, egyszerűen nem sikerül. A funkciója ugyanaz, mint az L alakúnak, biztos, hogy nem fog kiesni az orrból.

Piercing! Te FelraknÁl Ilyet?????

Én ezt a 3 fajtát próbáltam, és hirtelen nem is jut eszembe, hogy lenne más fajta is. Hallottam egy lányról, aki az orrába monroe piercinget rakott. Elég nagy hülyeségnek tartom. Nagyon veszélyes, ugyanis ha lecsavarodik a vége felszippantja és kész is a baj.

A vadhús nagyon sok embernek megkeseríti az életét, köztük az enyémet is. Mára már nem, viszont az első hónapokban nagyon sokszor kijött, és féltem, ez már így marad; de ahogy utánaolvasgattam kinövi és egyszer csak nem fog többé megjelenni :D.

A kezelése nem bonyolult. Sokszor elég, ha kamillateával ápolgatjuk naponta több alkalommal; ha nem javul az állapota, érdemes beszerezni a gyógyszertárból alkoholt és hidrogén peroxidot.A tetoválás motivációja az évek során nagyon sokat változott. A régi, letűnt korok kultúráiban, mint az inkák vagy az aztékok, a tetoválás a rangot, a hovatartozást hivatott mutatni, és más népcsoportoknál is rendkívül fontos szerepet töltött be a hagyományokat, szertartásokat tekintve. Az első ismert tetovált személy maga Ötzi volt, a „jégember”, akinek múmiáját 1991-ben találták meg az Alpokban, de az ókori görög mitológiában és az egyiptomi, illetve mezopotámiai kultúrában is bőven találunk utalásokat a tetoválás készítésre. Az 1960-as évektől kezdve a tetoválást az egyéni szabadság és önkifejezés eszközének tekintették, és így van ez a mai napig.

Jessie's

Orr Piercing Kezelés

A tetoválás művészet, így nagyon fontos, hogy szakértő, tapasztalt tetoválókra bízzuk magunkat. Akár egy számunkra fontos idézetről, dátumról, képről, vagy bármilyen, egyszerűen csak nekünk tetsző motívumról legyen is szó, egy igényesen kidolgozott munka díszként funkcionál rajtunk, segít egyéniségünk kifejezésében.

A testékszerek a tetoválásokhoz hasonlóan a bőrbe kerülnek. A behelyezésük jár némi fájdalommal, ahogyan a gyógyulás folyamata is kellemetlen lehet. A legérzékenyebb helyre kerülő piercing is kevesebb fájdalommal jár és gyorsabban regenerálódik, ha betartod az előírásokat a piercing kezelése során. Vegyük például a szájüregi piercingek kezelését.

A szájüregen belüli piercingek gyógyulása is azon múlik, hogy mennyire figyelsz oda a szájüregi piercing kezeléshez szükséges előírások betartására. Lényeges, hogy ne vedd könnyelműen a feladataidat a szájüregi piercing kezeléssel kapcsolatban, hiszen a saját egészségedről van szó és a tartósan jó közérzetedről is.  Ha megteszel mindent és nem hanyagolod a teendőket, akkor hamarosan egy tökéletesen gyógyult és biztonságosan hordható piercinget tudsz hordani.

Bump átható Orr

Lássuk tehát, hogy mik a teendők, ha frissen szúrt piercinged van. Először is hallgasd meg figyelmesen, hogy mit mond a piercer, ha kell, akkor jegyzetelj. Most pedig irány a patika! A gyógyszertárban vásárolj kifejezetten a száj fertőtlenítésére való szert. Ezzel kell naponta többször is öblögetni a szájüregi piercing kezelésének részeként. Ez önmagában még nem elég, hiszen a seb a szájban van, tehát minden irritálja, ami hozzáér vagy a közelébe kerül.

A szájüregi piercing kezelése magába foglalja azt is, hogy addig, ameddig a seb teljesen be nem gyógyul, ügyelsz arra, hogy minél kevesebb irritáció érje. Mit jelent ez? Az evés és az ivás, a cigaretta vagy a szájjal végzett tevékenységek mind csak mértékkel vagy egyáltalán nem engedélyezettek.

-

Ne aggódj, nyugodtan bevehetsz fájdalomcsillapítót is, ha úgy érzed, hogy nagyon fáj. Ha az elején hosszúnak tűnik is az idő, hamarosan regenerálódik a bőr és a testékszer körülötti terület. Szinte olyan lesz, mintha mindig is ott lett volna a piercinged!

Jessie's Beauty: Mindent Az Orrpiercingekről!

A szájüregi piercing kezeléséről bővebb információt a weboldalon találsz, de személyesen is kérdezhetsz Tőlünk! Keress minket bizalommal a megadott elérhetőségeink egyikén a piercing kezeléssel kapcsolatban is!

Ahogyan a tetoválásoknál is fontos a szigorúan betartott utókezelés, úgy a piercing kezelésére vonatkozó tanácsokat is lépésről-lépésre követni kell. Ellenkező esetben az átlagos gyógyulási idő meg fog nőni, arról nem is beszélve, hogy fájdalmas, csúnya gyulladások keletkezhetnek.

Aki az első piercingjét tervezi elkészíttetni, az most nagyon figyeljen! A piercing behelyezését követően az első dolog, amit mindenkinek meg kell csinálni, az, hogy ne ijedjen meg. Természetes, hogy a bőrt behatás érte, tehát bepirosodik, fájdogál a piercing körüli terület. Ez el fog múlni, ha betartod a szalonban kapott utasításokat. A bőr gyorsan képes regenerálódni, de persze a gyógyulás idejében szerepet játszanak az egyéni adottságok is. Elmondható, hogy 2-6 hét alatt minden piercing teljesen begyógyul és helyre jön a beszúráskor keletkezett seb. A gyógyulási, kezelési idő attól is függ, hogy hová szúrták a testékszert. A fülporc például egyike a leglassabban regenerálódó helyeknek.

Sokakat érinthet: Mit érdemes Tudni A Rosaceáról? Kozmetika

A piercing kezelése megköveteli a higiéniai előírások betartását. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy vigyázz a sebre, ne hagyd, hogy szennyeződés kerüljön bele. Tartsd tisztán, vigyázz rá fokozottan, akárhová mész. Ebből következik, hogy amíg a piercing teljesen rendbe nem jön, nem csinálhatsz akármit. Például nem úszhatsz és nem fürödhetsz, a strand, uszoda, szolárium látogatása és a napozás is tilos. Egy időre el kell felejtened a sminkelést és a kozmetikumokat is, ha az érintett területet sminkelted. Ügyelj arra, hogy a piercinged ne akadjon bele semmibe, ne rángasd, ne piszkáld stb. és ne végezz testmozgást se, ha az irritálhatja a testékszert. Ehhez kapcsolódik, hogy olyan ruhákat ajánlott viselni, amik lazák, szellősek, nem bántják a sebet és az ékszert. Hasznos trükk, ha elkezdesz C vitamint szedni, ez ugyanis gyorsítja a gyógyulást!

Orr

Amíg a teljes gyógyulás be nem következik, addig ne mozgasd a testékszert, ne vedd ki a helyéről, csakis a letelt idő és s teljes regenerálódás után tudsz új ékszert cserélni, ha szeretnél.

A tetoválás mára mindennapos dologgá vált, már nem kelt megbotránkoztatást, ha a textil alól kivillan egy színes minta, egy bőrre írt üzenet. A tetoválást egyre többen választják anélkül, hogy vissza tartaná őket a társadalom negatív megbélyegzése. Ezen túl a szakma is kiemelkedő fejlődésen ment keresztül, egyre több a képzett, kreatív tetováló és a színvonalas, minden szabály betartása mellett  működő tetováló szalon. Természetes, hogy sok az olyan vendég a tetováló szalonokban, akik életük első tetoválására készülnek, tehát nem biztos, hogy mindent tudnak a tetoválás készítésről.

Ajak Piercing Kezelés

A következőkben röviden összefoglaljuk a tetoválás készítés menetét és legfontosabb tudnivalóit, ezzel is segítve a pontos információ átadást. Az első lépés, miután eldöntötted, hogy tetoválást szeretnél és az is megvan, hogy mi és hová kerüljön, a tetováló szalon, illetve a tetováló kiválasztása. Minden tetováló stílusa más, ahogyan az is eltérő mit vállalnak, milyen témákban, technikákban érzik otthon magukat.

A tetoválás készítés következő lépése a személyes konzultáció, aminek során a szakemberrel közösen kialakítjátok a végleges mintát, ötleteltek, Ő elkészít több verziót és a végén egyet kiválasztotok. A tetoválás készítés a következő lépésben már élesben megy. A megbeszélt időpontban a vendég megérkezik és a tetováló a higiéniai szabályok betartása mellett megtisztítja és leborotválja a bőrfelületet. A minta előzetesen egy stencilre került, ezt helyezi a bőrfelületre és átrajzolja. Kész a minta, már csak ki kell varrni. A tetoválás készítésnél elsőként a kontúr készül el, a minta formát kap, ezután jön a satírozás, végül pedig a színezés. A minta bonyolultságától és méretétől függ, hogy mennyi idő alatt készül el a tetoválás és hány időpontra van szükség. A végén a felesleges tintát eltávolítják, a sebet fertőtlenítővel lemossák és celofánnal betekerik. A tetováló ellátja minden szükséges információval a vendéget az ápolásra vonatkozóan, hogy a tetoválás szépen gyógyuljon.

Ma már a 18 és 30 év közötti fiatalok majdnem felén látható testdíszítés. Manapság könnyebb úgy dönteni, hogy valaki tetováltat, hogy elfogadott, általános, sőt, divatos dologról van szó. Ez mégis valami olyasmi, amit állandóan viselsz és életed végéig a bőrödön marad, ezért pár dolgot most megosztunk Veled a tetoválásról. Tetoválóstúdiónk a szegedi tetoválás egyik profi képviselője, mert nálunk csakis a

A

Gyerekek és Fülfertőzés